2010. március 20., szombat

The 180th

Közérdekű közlemény!

Tisztelt szórakozni vágyó fiatalok! Mint azt ti is észrevehettétek a TooWhite Production berkein belül szervezett és megrendezésre kerülő rendezvények az utóbbi időkben az előzőekhez képest kicsit megváltoztak. Az eredeti felállás (durván 2 évvel ezelőtt, akkor még 2W&W) az volt hogy a jászfényszarui vagy a jászfényszaruiakhoz szorosan kötődő fiatalságnak kulturált, biztonságos körülmények között nyújthassunk magas színvonalú szórakozási lehetőséget anélkül hogy a szóban forgó közönség mellőzhesse a hosszú kilométereken át tartó autózást egyéb más szórakozóhelyekre, növelve ezzel is a lehetséges diszkóbalesetek amúgy is elrettentő statisztikáját. Ez az elképzelés életképesnek is bizonyult egy darabig. Viszont mostanában egyre több "ismeretlen arc" lelhető fel ezeken a rendezvényeken. Ez önmagában nem is lenne baj viszont a tapasztalatok alapján megfigyelhető hogy ezen "arcok" viselkedési morálja olykor meg sem közelíti az elvártakat ezzel sok bosszúságot okozva nekünk, nektek és rányomja bélyegét most már szinte minden egyes estére. Nem volt kérdéses hogy valamit lépnünk kell. Kidolgoztunk egy olyan tervet amely bevezetése sajnos elkerülhetetlenné vált napjainkra. Ezt el kell fogadnunk ezzel együtt kell élnünk és velünk együtt nektek is.
2010. Május elsején megrendezésre kerülő bulitól kezdődően a TooWhite Production által szervezett estéken CSAK és KIZÁRÓLAG REGISZTRÁLT, SORSZÁMMAL ELLÁTOTT TAGSÁGI KÁRTYÁVAL LÁTOGATHATÓK. Ez a tagsági kártya az elővételes jegyekhez hasonló módon vásárolható meg SZAx2-nél regisztráció ellenében. Alul meg is nézhetitek hogy néz ez ki.


A menetrend tehát a továbbiakban annyiban tér el a megszokottaktól hogy:
  1. Tagsági kártya beszerez.
  2. Érkezés után a bejáratnál felmutat.
  3. Belépőjegyet megvásárol.
  4. Fenn a kéz és tombol!
Nem bonyolult.

Figyelem! A kártyás rendszer Május 1.-én már életbe lép, tehát Antonyot csak akkor láthatod ha már addigra beszerezted. Figyelem! A helyszínen nem lesz mód tagsági kártyák vásárlására, így azt mindenképp előzetesen kell megtenned. Ne feledd, ez az intézkedés szükséges és a ti érdeketeket szolgálja, hiszen ezzel szeretnénk továbbra is fenntartani, vagy ha lehetséges, tovább növelni az eddig megszokott nívót.