Véget ért a 33napon keresztül tartó szavazás. Örömmel vettem tudomásul hogy több mint 200an vették a fáradságot és kattintottak (egész pontosan 215-en és én nem is szavaztam) ezzel is gyakorolva a közelgő választásokra az X-ek behúzását.
Oldalt megtekinthető a végeredmény ami számomra nem sok meglepetést okozott bár voltak benne nem várt fordulatok is azért... 100 szavazat fölé egyedül Bárány Attila tornázta fel magát és ezzel magának hódította el a szavazók 51%-át. Vele egyébiránt már folynak a tárgyalások az év eleje óta. Ne kiabáljuk el de minden jól sül el akkor vele együtt vehetünk majd búcsút a nyártól a jól megszokott nyárbúcsúztató partinkon. A többiek közül is bocsátkoztam már tárgyalásba 2 névvel (HPG és Niki) de ők egyenlőre nem gyanúsak ezekre a bulikra még ne hűtsétek a pezsgőket.
Amire viszont akár azonnal, az a húsvéti buli (04.03. ezúttal a TooWhite történetében először sztárvendég nélkül) és a májusi Atonyo-s bulit is bátran vehetitek készpénznek. Addig viszont részünkről még rengetek a tennivaló, többek között bevezetésre kerül majd egy házirend (ez eddig nem volt mert feltételeztük egyértelmű) és a biztonság kérdése is több ponton átalakítást igényel. Remélhetőleg Ti kedves szórakozni vágyó közönség ebből majd csak azt veszitek észre hogy sokkal kellemesebb, nyugodtabb és biztonságosabb lesz a légkör a TooWhite névvel fémjelzett bulikon. Végül pedig mindenkit óva intenék a mosatlan gyümölcs fogyasztásától, a sárvédő nélküli kerékpárral való közlekedéstől esőben, és a felrázott üdítős/pezsgős palack kinyitásától kellő körültekintés és óvatosság nélkül ja és a védekezés nélküli szextől. Összefoglalva:...csak érzéssel!