Értékeljünk! Ez a buli is eltelt, és ezzel együtt eltelt a nyár is ugyanis ez volt immáron a nyár utolsó bulija 2008ban, legalább is a Flamingó Garden és a 2B&W production keretein belül. Számomra úgy tűnik hogy gyorsan, bár de tartalmasan elrepült ez a nyár és méltó megkoronázása volt ez a búcsú pati mely egyben évforduló is volt a javából. Szerénységünk jelét bizonyítandó a buli megnyitása okán egy szolid tűzijátékkal kedveskedtünk a velünk jubiláló mélyen tisztelt közönségnek, és utána természetesen belecsaptunk a lecsóba. Részemről egész jól éreztem magam, (ezt mondhatom az egész kis csapat nevében azt hiszem) bár a véleményemnek van egy bizonyos része amit nem írnék le különböző okoknál fogva. Ha igaz ez volt az első olyan buli ami bejenetések nélkül telt(!!!) magam sem tudom hová tenni ezt a tényt, talán csak az augusztus 19.-i forgatagnak volt betudható, talán nem, de mindenesetre maximális teljesítményen tudtuk produkálni a jobbnál jobb muzsikákat. Ezúton is köszönöm (és köszönöm minden szervező nevében) a türelmet, és számítunk a környéken lakók további megértésére havonta egyszer. Meglepően tapasztaltam hogy olyan emberek is tiszteletüket tették kedden este a mi kis rezidenciánkon akik még soha az elmúlt egy évben. Ez számomra azt jelenti hogy terjed a hír, miszerint nálunk tényleg nagy bulik vannak. Sajnos a mellék helységek folyamatos le amortizálása miatt valamilyen formában ki kellene szűrni a mélyen tisztelt szórakozni vágyókat, a többi szórakozni vágyó és az épület érdekében is. Ennek a legjobb módja egy igazán jelképes 500HUF-os belépő lenne. Szerintem ez megtenné a kellő hatást. Ez valószínűleg nem jön létre egy darabig, meghát mit is tudnánk tenni a befolyt összegből? Mondjuk emelnénk a színvonalat, látványban, hangzásban, esetleg időnként különböző sztár vendégekkel spékelnénk a sztorit? Hülyeség...Ígyhát marad minden a régiben még több biztonságunkért felelős emberrel, és esetleg egy szolid face kontrollal. Sebaj következő buli egy hónap múlva amiről majd értesítek mindenkit itt is ott is. A keddi hang anyag és képek hamarosan a djmcs.hu-n. Addig is ég veletek és higgyétek el a nyárnak ugyan vége, de alkalom mindig lesz egy jó bulira.