"Ad astra per aspera" Egy kis latin okosság így az elejére, ami azt jelenti hogy tövises az út a csillagokig, ez csupán annyira vág ide hogy újabb babérokra törünk. A cd lejátszó park lecserélése után (egy éves MKII es 800-as ról, vadiúj MKIII as 1000-es re) felkészültnek érezzük magunkat hogy vendégül lássuk a kedves közönséget a 2008 as év vége legígéretesebb és legfergetegesebb buliján december 26. napján, a jászfényszarui Petőfi Sándor Művelődési házba, ahol is a jól megszokott és megkedvelt "hangulatmanipulátorok"(djmcs, Dj Aramys, Gepo) mellett ismételten egy SZTÁRVENDÉG hoz változatosságot az életünkbe. Ez a sztárvendég pedig aki mindjárt nem is egy hanem kettő(!!!) két igen megnyerő külsejű fiatalember, személy szerint Daneel-B, és Daniel Klinger. Vagyis ismertebb nevükön a The FlameMakers. Ők képviselik Magyarországon a színvonalas magyar klubzenei érzést, oly sűrűn ontják magukból a jobbnál jobb ötleteket és zenei produkciókat hogy azt már felsorolni is nehéz lenne. Rengeteg nagy magyar lemezlovassal és producerrel dolgoztak már együtt többek között Hmavai PG-vel, Bárány Attilával, Antonyoval, Dj Chris-el és Kozma Orsival, Dj Wallas-al és sorolhatnám még, talán sosem érnék a végére. Olyan lemezek borítóján tűnnek fel mint társszerzők mint a nagysikerű White Angel, I'm Travel, That Tang, és kicsit régebbről az Elektro Funk című közkedvelt muzsika. De mostanában egyre többet vállalnak fellépést is még ezek mellett, éppen ezért lehetséges hogy karácsony másnapjára sikerült "megszereznünk" őket. Tehát December 26.-a az időpont, és a Művház a helyszín amit mindenképp meg kell jegyezni. Jegyek MÁR KAPHATÓK elővételben a jól megszokott formában és árban a jól bejáratott útvonalakon (mail, telefon). Elővételes jegyek értékesítésének hivatalos vége DECEMBER 21. Van még lehetőség VIP jegyek vásárlására elővételben (1490HUF) ami egy újdonság. Ennek lényege hogy kialakításra kerül egy VIP terasz egy VIP közösség részere akik ezért a jegyért különleges bánásmódban részesülhetnek (külön italpult, kényelmes ülőhelyek, szolidabb hangerő, rálástással az egész rendezvényre) akik ide váltanak jegyet garantáltan nem kell sehol sorban állniuk, még az italért sem. Ráadásul a sztárvendéggel való találkozás fényképezkedés autogram kérés csak a VIP teraszon lehetséges. V.I.P. JEGYEK IGENCSAK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN, és szigorúan ELŐVÉTELBEN!!! Jegyelővétel info@djmcs.hu!!!

2008. november 28., péntek
2008. november 18., kedd
The 38th
dátum:
kedd, november 18, 2008
Esett szó egy bejegyzéssel lejjebb hogy a hirtelen felindulásból elkövetett bulitervezés meg minden...na ja. Átestünk minden féle szervezési tortúrán, volt hideg meleg vizes zuhany is, ezzel kapcsolatban a lényeg hogy a csapatunk egy új taggal bővült. Nevezetesen a Gepo személyében. Mi sosem határolódtunk el a fiatal feltörekvő tehetségektől, és belátjuk hogy mi is öregszünk, és kell az utánpótlás is. Meglátjuk mi sül ki belőle, bár azt mondják új seprő jól söpör. Szal a Gepi kapitány debütál velünk, nálunk, mellettünk, méghozzá nem is sokára bemelegíti a közönséget. Egészen pontosan December 5. napjának éjjelén Pusztamonostori rezidenciánkon az Üvegtigris Pub-ban. Persze ott leszünk mi is, a két fránya fráter. Hát hogy is maradhatnánk otthon? Hiszen FÜTYÜLŐS pálinka akció lesz vagyis kettőt fizet hármat kap, mint az az alanti plakáton is jól megfigyelhető.De hogy mi is ez a 1+1=3 lényege? Hát az hogy ha veszel két 4cl es fütyit, kapsz egy harmadikat ajándékba. Ez eddig tiszta de ha veszel 2 permetezövel, akkor egy permetezöre valót ajándékba kapsz. Vagy ez csak nekem jó hír? Mindegy. Fontos tudni még hogy a belépés díjtalan, mint mindig, és persze ha minden terveink szerint alakul akkor ott lesz a lappfüldi Mikulás is személyesen két igazán csinos krampuszlány társaságában, és osztogatnak minden földi jót, mi szem szájnak ingere. Itt szeretném megjegyezni a későbbi félreértések elkerülése végett -ahogyan a hirdetésekben szokták-a képen látható hölgyek csupán illusztrációk! Flyer--->


Várunk hát mindenkit sok szeretettel, vagy mit is szoktak ide irni...hamarosan jövünk a Warm Up mix-el, amit szokásunkhoz híven minden buli előtt legyártunk. Addig is pillázzátok a blogot...csak érzéssel!
Bejegyezte:
djmcs
2008. november 12., szerda
The 37th
dátum:
szerda, november 12, 2008
Nem viszem túlzásba a bejegyzéseket mostanában, de van igazolásom. Sajnos a számítógépem feladta a küzdelmet az élettel szemben. A probléma orvoslása folyamatban. Sokan kérdezik tőlünk hogy Novemberben nem lesz buli? Hát eddig úgy néz ki hogy nem nagyon, de hirtelen felindulásból még bármi is megtörténhet, nálunk ezt nem lehet tudni. Nagyon koncentrálunk valamire. És hogy mi is az, gondolom már sokan hallottátok, vagy sejtitek. Lassan hivatalosan is bejelentésre kerül:
Bizony bizony hozunk egy újabb sztárvendéget Jászfényszaru életébe karácsony második napján. Hamarosan készül a flyer ha megkapom az alapanyagot hozzá. De hogy érintsünk más témákat is ami fontos, MEGNYITOTT a FA-PUMA PUB JÁSZFÉNYSZARUN!!! Nem is nagyon mondanék el róla semmi különöset mindent megtaláltok az alábbi szóró lapon:

A kiszolgálás gyors, pontos, és nagyon kedves. Az árak kedvezőek. Mi kell még. Kiszállítás is van, de egyenlőre minden nap csak 14 órától. Tessék tehát rendelni vagy bemenni, jókat kajálni a a fényszarui "üvegtigrisben".Váltsunk ismét témát egy kicsit. Nem tétlenkedünk ám ezekben az időkben sem mikor épp semmilyen bulira nem készülünk. Tervezgetjük hogy összekapjuk magunkat és lehetőséget biztosítva a környék fiatalabb és idősebb tehetségeinek, lemez lovasainak, lemez lovas palántáknak régi és új arcoknak, a szórakoztatásban már nagy és kevésbé nagy tapasztalattal rendelkezőknek, és BEINDÍTUNK EGY WEBRÁDIÓT. A terv kidolgozása folyamatban van, a részletekről később.
Bejegyezte:
djmcs
2008. november 5., szerda
The 36th
dátum:
szerda, november 05, 2008

Top 10 október for djmcs:
- Mark Knight and Funkagenda - Man With the Red Face (Jfk club mix)
- Robbie Rivera - Back To Zero (Tocadisco Mix)
- Danism - Strike (Michael Gray Remix)
- Kaskade - 4 AM (Adam K & Soha Mix)
- Captcha - Close 2 Me (Peter Gelderbolm & Muzikjunki rmx)
- Booty Luv - Dance Dance (Hardwell Remix)
- Cerrone - It Had To Be You (Daddy's Groove Magic Island Remix)
- Energy 52 - Cafe Del Mar (Deadmau5 remix)
- Patric la Funk - Restless (Tim Weeks remix)
- Pryda - Rafunk (Original Mix)
Bejegyezte:
djmcs
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)