2009. június 15., hétfő

The 97th

Elérkezett az idő a szombat este történtek értékelésére. Summer Opening elnevezésű rendezvényünk már volt egy 2008 ban az volt az első ilyen jellegű rendezvény a művelődési házban, tehát mondhatnánk hogy jubiláltunk. És ha már ez így van akkor tekintsünk is vissza picit egy évvel ezelőttre és az azóta történtekre. Igazából úgy gondoltam majd puskázok kicsit a blogról de rádöbbentem akkor még blog sem volt. Maradnak a homályos emlékek... Az első buli olyan felemás volt. Akkor még az akkori Flamingó Gardennel (azóta Garden Club) párhuzamosan alkottuk meg a Summer Opening Party 2008 at sztár fellépő nélkül és mivel fergetegesre sikerült, gondoltuk illene folytatni. A másodikat nevezhetnénk az elsőnek valójában, mert akkor láttunk 10 év után Jászfényszarun elsőször vendégül országos hírű lemezlovast Belocca személyében. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, de még a Zagyván is. Jöttek sorra a nagyobbnál nagyobb nevek. Idő rendben: FlameMakers, Soneec, Sterbinszky, Wallas, és most újra a FlameMakers járt nálunk.

A FlameMakers második látogatása bennem felemás érzéseket keltett. Az urakkal semmi probléma nem volt, miután Gepi és én közösen fel warm uppoltuk a közönséget, fél egykor érkeztek a Danik, megkapták a LightCola és ásványvíz adagjukat majd a lovak közé is csaptak. A felvétellel ezt bizonyítani is tudom. A hangulat viszont a skacok minden erőfeszítéseinek ellenére sem akart a tetőfokára hágni. A létszám megvolt, csupán a meleg és a dohányzási inger hatására kavarogtak a kedves vendégek a bejárat és a tánctér között folyamatosan. Ez még a vaknak is feltűnt. Ezután térdeltette le a közönséget az Aramys és szépen halkan zúgó fullel otthonunkba távoztunk. Sebaj összességében 10 es skálán egy 8 ast adnék az estére. Rágyúrunk még.

A jövőbe is tekintsünk. Alig egy hónap múlva Július 11.-én vendégünk lesz a Katapult Dj, vagyis Bozóky Andor és Lipóczy Csaba akik nem kevesebb mint 100 km-ert autókáznak majd a kedvetekért hogy ismét egy őrületes partit produkáljanak nektek. Mivel a nyárnak még akkor nem lesz vége és mivel van nyár nyitó, lesz nyár záró is vagyis ugye a Summer Closing 2009 mégpedig Augusztus 19.-én ahol majd a Disco*s Hit egyik tagja Antonyo lesz velünk és 2 órán keresztül szórakoztat titeket. A nyárral természetesen nem szakad vége a buliknak, jön még idén hozzánk Belocca, Dj Thomy, Hamvai PG, Kincses Szabi (?) és karácsonykor újra a Wallas Misi.

Egyenlőre ennyi információ elég is szerintem.
...csak érzéssel!